A Lovak álma / The Dream Of Horses

Recorded 2004 Köszönet Perjés Klárának a Kossuth Rádió főszerkesztőjének az „Egy csepp emberség”-ért. Köszönet Tóth Csabának és Vass Attilának. Leírás A Föld megmaradt élővilágában szövetség köttetett. Nem volt hatalmas ünnepség, nem írtak alá dokumentumokat. A megjelentek között volt, aki két lábon állt, volt, aki Isten segedelmével négy ponton támaszkodott a földre. Később a kétlábuakból a Föld urai lettek, és egy idő után embernek nevezték magukat. Számlálhatatlan esztendő telt el. Az emberek parancsokat osztogattak, és kedvük szerint kívánták alkalmazni egykori szövetségeseiket. Volt, amelyiket igavonónak rendelték, voltak, melyekre vadásztak, volt, amelyiket ketrecekbe zárva mutogattak unokáiknak. Volt, amelyiknek vaspáncélt hajlítva testére csatákba, háborúkba kényszerítettek és volt, amelyikbe zsíros kezüket törülték vacsora után. Egyesek preparált testét büszkén és öntelten akasztották hatalmas termek falára. Egy idő után névvel különböztették meg őket. – Te a kutyám vagy, te a macskám, te a tehenem! Ti nekem dolgoztok! Te tigris vagy, te oroszlán: az ellenségeim! Annak a magasnyakúnak legyen a neve zsiráf, ott távolabb a hosszú orrút elnevezem elefántnak! – A négylábúakat megosztották! Azok egymásra támadtak, társaik húsából téptek, soha el nem múló gyűlölettel ölték egymást a megmaradásért. Akadt azonban közöttük egy kis csoport, akiket lovaknak neveztek az emberek. Építettek nekik istállót, hátukra ültek. A gazdagok futóversenyt szerveztek nekik, a szegényebbek ekét húzattak velük, a még szegényebbek a háborúk éhínségében baltával szeletelték fagyott tetemüket. De egyszer csak az önmaguk nagyságától megvakult kétlábúak ráébredtek, a lovak emlékeznek, és álmodnak. Nem értették a dolgot! A lovak emlékeztek arra, hogy valamikor együtt, közös akarattal hoztak létre valamit. Vetést, lovas-postát, hadsereget, csatákat, soha vissza nem térő hajnali kirándulásokat, titkos találkozásokat. A lovak álmodnak a régmúlt időről, ami tegnap volt, de talán holnap is lehet. Amikor elfogy a Föld mélyében kiérlelt nyersanyag, amikor elfogy a csövekben szállított energia, amikor visszaáll a rend, és a föld föld lesz, a víz víz marad, akkor a lovak csendesen beballagnak az istállókba és esténként mesélnek: volt valamikor egy szabad fennsík, ahol a hajnali szél végigfutott a gerincen és szelíden cirógatta a sörényüket. Volt, mikor vakulásig bámulták a naplementét. Volt, mikor kő volt a kő, szél a szél, társ a társ, remény a remény. Volt mikor a lovak s az emberek szabadon éltek. Az ember tekintete évszázadok során elhomályosult, szavait elfeledte, cselekedeteit démonok irányítják, ám a lovak szemében soha nem aludt ki a tűz. A lovak csillagok ösvényén vándorolnak s nem értik, mit tesz az ember önmagával. A lovak tudják a titkot! Féljen hát, ki ellenáll, ha elindul a ménes....